Az egyesületről /Wehner Tibor/

Helyi színek és ízek,egyedi jellegzetességek, különleges hangulatok, a hely szelleme a globalizáció korában, a mindent átfogó és összemosó médiauralmak térhódítása időszakában talán mégsem indokolatlan a regionális kulturális-művészeti jelenségek jelentőségéről és fontosságáról értekezni.
Természetesen ez összefügg a térség történeti folyamataival és meghatározottságával is: a nyolcvanas-kilencvenes évtizedfordulón lezajlott magyarországi rendszerváltást követően a kulturális-művészeti szférában is mélyreható változások zajlottak le.
A korábban központosított és uniformizált, egypólusú szervezeti rendet felváltotta a szabad, önszerveződésen alapuló,a művészet, a művészeti folyamatok által indukált és vezérelt, a körülmények, az adottságok és a lehetőségek révén szabályozott kulturális-művészeti élet-közeg: újraéledtek a második világháború előtt működött, a kommunista-szocialista hatalomátvétel és hatalomgyakorlás során megszüntetett művészeti társaságok,egyesületek, egyletek, ágazati, technikai egységesítő jegyek és
a regionális összetartozás által meghatározott új szerveződések jöttek létre. Társaságokat alakítottak a grafikusok és a festők, a rézkarcolók és a könyvművészek, a szobrászok és a kárpitművészek,és szervezeti összefogással is manifesztálták és szentesítették működésüket az egy-egy tájegységhez, megyéhez, városhoz, településhez,
településrészhez kötődő alkotók. Hosszan sorolhatjuk a napjainkban tíz, vagy már tizenöt éves fennállásukat ünneplő művészeti szerveződéseket: a szakmai szempontok által koordinált Magyar Festők Társaságát, a Magyar Kárpitművészek Egyesületét,
a Magyar Üvegművészeti Társaságot, vagy a genius loci, a couleur local vagy csak a közigazgatási határok által összefogott Székesfehérvári Művészek Társaságát, a kecskeméti Műhely Művészeti Egyesületet, a Veszprémi Művészek Céhét, a Gödöllői Iparművészeti Műhelyt.
E második csoportba illeszthető a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület, amely Budapest egyik karakteresen önálló jegyekkel felruházott, nagy múltú településrészén ugyancsak egy második világháború előtt működött szerveződés hagyományait szövi tovább. A földrajzi-közigazgatási egységekhez kötődő művészeti társaságok sorában különleges státusúak a Budapesten, illetve a főváros agglomerációjában működő szerveződések: egy rendkívül intenzíven funkcionáló világvárosi kulturális-művészeti hálózatban kell pozíciójukat megteremteniük és tevékenységüket kifejteniük úgy, hogy érvényre jussanak a nagy egésztől megkülönböztető, jellegzetes vonások is.

Ez korántsem könnyű feladat, ám hogy nem illúzió, azt az elmúlt években a Belvárosi Művészek Társasága,az újlipótvárosi KIPE által szorosan összefogott, vagy a Galéria
13 köré csoportosult soroksári alkotók lazább szerveződése mellett a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület is rendkívül dinamikus működéssel bizonyította.
A kispestiek jelentős művészeti bázisra, és művészeik aktív és jelentőségteljes alkotótevékenységére építkezhetnek.
A bázis fontos elemei körében a Kispesti Vigadó és az újra megnyitott Nagy Balogh János Terem kiállítási helyszíneit – illetve színvonalas, a kispesti alkotók munkáit bemutató és a kortárs magyar művészet törekvéseit tükröztető tárlatait – vehetjük számba, amelyek mellé a közelmúlt időszakában felsorakozott a családias hangulatú Skoda Éva Műterem Galéria, és a már-már nyilvános művészeti fórumok közé sorolható Harasztÿgyűjtemény is.
A szerveződés legfontosabb feladata a művészek összefogása, képviselete, az alkotómunka feltételeinek megteremtésében és a művek közönséghez való eljuttatásában való közreműködés és segítségnyújtás, vagyis a művészeti közélet koordinálása,
a szakmai kommunikáció fenntartása a szűkebb élettérben egymás, illetve a „centrum és periféria” között.
Ez szerteágazó, körültekintő tevékenységet igényel, mert mint a helyhez, az egy-egy
régióhoz kötődő művészcsoportosulások általában, a kispesti is sokszínű összetételű: az egyesület tagjai között festők, grafikusok, szobrászok, textilesek, keramikusok, belsőépítészek, fotográfusok, üveg- és zománcművészek is meglelhetők, mint ahogy az idősebb alkotók mellett Kispesten is tevékenyen dolgoznak a középgeneráció
képviselői és a fiatalok is.
Ebből is eredeztethető, hogy ehhez a városrészhez és ehhez az egyesülethez korszakjelző munkásságot reprezentáló oeuvre-ök éppúgy kötődnek, mint felfedezésre
váró, eddig kevesebb szakmai visszhanggal kísért művészi teljesítmények vagy a reményteljes, magabiztos pályakezdő periódussal a hátuk mögött dolgozó fiatal alkotók műegyüttesei.
Amiként a művészeti ágazatok, a műformák és technikák, valamint az alkotói generációk között, természetesen a stílus-preferenciák körében is inkább a divergenciák az uralkodók, mintsem a közös, összefogó, egységesítő jegyek: határozott és szerteágazó alkotói törekvések árnyalják a gazdag, sokszínű összképet. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyesület munkájában tevékenyen részt vesznek atársművészetek – az irodalom, a film- és színházművészet – alkotói is, s hogy vannak a művésztársaságnak ős-kispesti tagjai, évtizedek óta itt élők és munkálkodók, és vannak rövidebb életúttal e környezethez kötődők.
És jóllehet ezen okok miatt sem beszélhetünk valamifajta egységes „kispesti művészetről”, azért az egzakt módon nehezen konkretizálható helyi színek és ízek, az egyedi jellegzetességek, a különleges hangulatok mégiscsak megjelennek, fel feltünedeznek e városrész művészeti jelenségvilágában. Szédítő világváros és nyugodalmas, elszigeteltségbe burkolózó provincia, gyorsan változó művészeti trendek és szívós kitartással épülő életművek, nagy média-felvezetéssel kísért kiállítások és
bensőséges hangulatú bemutatók, mamut-szerveződések és parányi közösségek, nagy vállalkozások és apró kollegiális gesztusok, rideg üzleti akciók és meleg emberi kapcsolatok – e kettősségek szorításában, ezen ellentétek együttélésében kell munkálkodniuk a kispesti művészeknek,és e feltételek között kell működnie művészeti
egyesületüknek is.
A Kispesti Helikon Kulturális Egyesület fennállásának második évtizedét éli: a maga mögött hagyott időszak történései és folyamatai – emlékezetes kiállítások, remekbe szabott művek, az értékek pártolása és közvetítése, együttműködésre hangolt szakmai szemlélet – a művészközösség és közönsége számára is a jövőt illető szép reményekkel kecsegtetnek.

Wehner Tibor