"Nikmond Beáta – akinek szobrászata a tömbszerű, kemény kövekbe és fába faragott, idol-jellegű, főként emberalakokat, állatos figurákat megtestesítő kisplasztikákból épül – csak néhány éve fordult a képalkotás felé. Pasztellrajzai autonóm, a szobrászattal csak távoli kapcsolatokat őrző, személyes élményekre és emlékekre alapozott, lírai érzelmekkel áthatott olyan kompozíciók, amelyek azért mindenképpen idézik a szobrok tömör formarendjét, összefogottságát, zárt világát."
"Ócsai Károly szobrászművész 1992-ben a Mi a szobrászrajz? című eszmefuttatásában így fogalmazott: „Dimenziók határmezsgyéjén egyensúlyozó, tárgyiassággal átszőtt, sajátos képi világ. Az anyaghoz kötött, nehézkes szakma művelői egy közvetlenebb közegre bízzák közlendőjüket, s közben hatni és működni engedik a választott műfaj törvényszerűségeit, s mintegy szándéktalanul, autonóm művet hoznak létre. A szobrászrajz is mellőzi a terjengős részletezést, az atmoszféra rezdüléseit: nem tájképet, enteriőrt vagy csendéletet, hanem egy redukált térben többnyire egyetlen motívum ürügyén kibomló formai gondolatmenetet, vizuális esszét vet papírra.”
Wehner Tibor megnyitójából részlet,Csepel,Kék Iskola Galéria, 2010. szeptember 22.