Elhunyt Klimaj György festőművész

Klimaj György: FORGÁSBAN

69 évesen, gazdag életművet hátrahagyva elment közülünk egy tehetséges festőművész.
Két képpel szerepelt utolsó kiállításán, az Erdős Renée Házban - helikonos művésztársaival együtt.
1942-ben született Szarvason, és itt talál örök nyugalomra is.
Mesterei: Cs. Pataj Mihály, Kling György, Kirchmayer Károly és Benedek György festő ill. szobrászművészek voltak.
Családja, pályatársai, tisztelői búcsúztatták Őt a kispesti Evangélikus templomban 2011.március 26-án.

KLIMAJ GYÖRGY (1942–2011) festőművész emlékkiállítása a Mansfeld Galériában. A kiállítást megnyitotta Feledy Balázs művészeti író
A kiállítás nyitva: 2011. október 13 - november 18-ig.
Hétfőtől péntekig: 10–18 óra között.
Csepel-sziget Műszaki szakközépiskola,szakiskola és Kollégium,Budapest, XXI., Posztógyár u. 10. tel.: 276-6677


A (lírai) organikustól a (lírai) geometrikus felé
Feledy Balázs

Látva és élvezve Klimaj György régebbi és újabb képeit, még mindig úgy vagyok munkáival, hogy érezni vélem a „messziről jött ember”, a városba került festő érzésvilágát. Az a magaslati pont, ahova festészetével eljutott, s ahonnan most körbe tekint - sok-sok korábbi természeti tanulmány, képzőművész köri, művésztelepi kísérlet, munka után - mindig valami egyéni lélekállapot megjelenítését és egy ugyanilyen természetképet állít elénk. A nyolcvanas években, s a kilencvenesekben is: a talajt, a földet, a vizet, s ami ehhez kapcsolódik: az örvényt, a szelet, a madarakat, az éjjeleket és nappalokat - teleken és tavaszokon.

Mazalin Natália kiállítása a Ráday utcában

TÖREDÉK
ART9 Galéria, 1092, Ráday utca 47.

Megnyitja P. Szabó Ernő művészettörténész
2011. március 2., 18 óra
A kiállítás megtekinthető március 25-ig.

"Tisztelt közönség, hölgyeim és uraim!
A témák az utcán találnak rám – vallja Mazalin Natália. Ez a mondat fölidézi bennem azt a mondást, amelyet szakmám, hivatásom, az újságírás gyakorlása közben számtalanszor hallottam: A téma az utcán hever, csak föl kell emelni. Bevallom, sohasem volt kedvem lehajolni. A témákat, mégis magtaláltam magam is az utcán. Olykor a szó szoros, máskor átvitt értelmében inkább szemmagasságban vagy afölött a házak homlokzatait, tetőit szemlélve kerestem őket.
Aligha van még ugyanis olyan város a világon, amely oly izgalmas, változatos és olyan ellentmondásos látványt kínált volna falaival, mint Budapest. Történelemről és emberről, örömről és fájdalomról beszélnek a város falai. Egyrészt az a néhány évtized határozza meg a látványt, amelyet a historizmus időszakának nevezünk, nagyjából a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig tartó évtizedek. A nagy munkálkodások időszaka volt ez a korszak, bankok és bérházak, villák és templomok, sugár és körutak építésének az időszaka, a fejlődésé, kibontakozásé, és nem csak a szó fizikai, anyagi, de szellemi, morális értelmében is. Ország épült, nemzet formálódott, kultúra kerekedett, mindaz, ami rövid idő alatt gyors munkával elkészült, nagy jövőt ígért.
De meghatározzák a látványt azok az évtizedek is, amelyek a nagy építkezések korszakát követték: a háborúk és a forradalmak, az ilyen vagy olyan színű diktatúrák időszakai, a hallgatás, befelé fordulás évtizedei, a félelem, a bizalmatlanság csöndjei.
Aligha van más város a világon, ahol annyi minden inspirálhatta volna Pilinszky Jánost, hogy híres négysorosát megírja: „Alvó szögek a jéghideg homokban, Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.”
Aligha van más város, ahol ennyi minden ivódott volna a falakba. És éppen ezért aligha lehetne tehát más várost találni a világon, ahol annyira autentikusnak érezhetnénk Mazalin Natália festményeit, mint éppen Budapesten.